tisztelt Admin, legyen kedves, ha ideje engedi, ide feltenni az emailcimet, melyre szeretettel várják a fogásokról készült képet, beszámolót. Nem működik az outlook express a gépemen, ezért nem tudom az oldalon belinkelt küldést használni. Köszönöm szépen! Üdvözlet!!
Kozári Miklós
2013.05.19. 09:13
Kedves TOTO! Igyekszünk a felvetett dologban eljárni, de nem olyan egyszerű a helyzet mint felvetetted, hiszen üzemi területről van szó és azt meg is lehet földúton kerülni. Némi igazságod azért van, de nem kifejezetten horgászkérdésről van szó. Egyébként az említett helyen is lesz majd /valamikor/ kerékpárút és a téma megoldódik. Próbálkozunk!!
Toto
2013.05.14. 21:25
Érdeklődni szeretnék, ha körbebiciklizhető a Deseda, akkor miért akadályoz meg minket a gát felöli oldalon a sorompó? Tudomásul vettük, az ugyn. betonon nem horgászhatunk, de azzal nem értek egyet, hogy a horgász súlyemelő bajnok is legyen. Ha ők elérték, mi is szeretnénk megállás nélkül tovább menni. Az uniós követelménynek a kerékpárúton csak az a megfelelő korlát/akadály/ ahol autóval ill. nagymotorral nem lehet áthaladni. Szeretnénk kérni az Egyesület Vezetőit, hogy ebben az ügyben mielőbb járjanak el az illetékeseknél.
pamesz
2013.05.12. 11:50
titi, ennyire nem lehetsz naív....Te is tudod hogy a "kormoránok" nem engedik el a zsákmányt.Soha semmilyen körülmények között.Akár van tilalom akár nincsen.Persze vannak sportszerű horgásztársak , nekik respect. Ps: Nem értem ,a bojlisokat már megint miért kell belekeverni...
amur
2013.05.10. 16:16
titi írásához hozzászólva ...Lassan indulnak az amurok ,ponty tilalom ellenére simán lehet rájuk horgászni . Ponty csak járulékos mehet vissza ,szerintem ez nem etikátlan .Ezért nem szólhat senki !!!
admin
2013.05.09. 20:29
Tisztelt Hozzászólók!
Köszönjük mindenkinek a hozzászólását, a "Guliver" ügyben! A vendégkönyv ezen fejezetét lezártuk! A Halászati Hatóság és az Egyesület Fegyelmi Bizottságának döntéséről tájékoztatjuk a tagságot!
Tisztelettel: admin
emlékező
2013.05.09. 13:48
A Vörös szülők tavaly azért érveltek, hogy a szegény szabálytalan gyermeket ne büntessék aki az apja /Guliver/ mellett szabálytalanul horgászott a csónakban. Most meg azért, hogy a sáros "Édesapa" helyett a kiskorú gyermeket büntessék inkább. Ráadásul ezt még az "Édesanya" is támogatja. Fura világot élünk, ugye horgásztársak?! Aki meg elolvassa a guliver szösszenetet rögtön láthatja és kikövetkezteti a sorozatos szabályszegést! Azt meg én is jó dolognak tartom, hogy ha a szomszéd horgászok is védik a halukat!!
Guliver
2013.05.09. 11:09
tisztelt :Jozsibarát-kutyasétáltato! Ha otlettetek volna mikor én kivettem a botjaimat,és rábiztam valakire a dolgaimat,ti is felháborodva magatokbol kikelve reagáltatok volna az intézkedés során!!! olvassátok és értelmezzétek a Hhtv.34§-át! Az irigy horgászokrol meg anyit ha ismernétek öket teljesen megváltozna a véleményetek,mert azt a horgászmodszert amit ök alkalmaznak még az enyémtöl is rosszabb!!Erre azt értem mig en csak 5m2-es hejet foglaltattam-probáltam volna tovább horgászni ,nekik 800m-es szakasz se volt elég!Az én meglátásom szerint még a halörök is partnerek és szemet hunynak felette!!!Tujátok elgondolgodtato az az eset hogy pont az a két halör jött intézkedni,akik közül az egyikkel napokon keresztül melletem vagy a közvetlen közelembe horgászott és nem talált semmi kifogásolni valot! A másik halör szeméjes okokbol kifojolag minden évben megprobál megtorlást indittani szeméjem ellen!!!!És pont akkor kellet nekik intézkedni jönni mikor én nem tartozkodtam a hejszinen, Közölném veletek a törvény nem tiltja hogy a szeméjes dolgaimat hol hagyom,kire bizom,még ha a saját veszteségemröl is van szo! Ugygondolon a bojlisok se pakolnak ösze és hagyák el a hejet egy bolti bevásárlás céljábol!! Az ingerültségem oka csak anyi NEM HORGÁSZTAM IDÖ ELÖTT-IDÖ UTÁN NEM FOGTAM SE KISSEBET-SE NAGYOBBAT, SE TÖBBET SE KEVESEBBET ,MÉG SE ÉRTEM MIÉRT NEKEM KEL BÜNHÖDNI MÁS-MÁSOK HÜJESÉGE VÉGET!!Hogy tudjátok én ojan ember vagyok bárkinek segitek kezdö vagy profi horgász,csak ne térjen haza siker élmény nélkül.Mivel az a hir járja, e szép nagy toba nincs is elég hal!!!Még hozzá teszem amit ti leirtatok ijen ojan §-okat ezeket én mind tudom ennek tudatába és gyakorlásával tettem amit csináltam!!!!!!!!!!!!
titi
2013.05.09. 09:12
Sajnálattal látom hogy ismét a bojlisok elsőbbséget élveznek mivel tilalmi időben ugyan úgy horgászhatnak mintha semmi nem történt volna.értem én hogy visszaengedik a halat ,,nem minden esetben"de ennyiből a sima mezei horgász is had mennyen direkt pontyra az élmény miatt és majd ö is visszaengedi .
kutyasétáltató
2013.05.08. 19:21
Gulivernek! Én pont arra jártam kutyámat sétáltatni és szem és fültanúja voltam az incidensnek, ahogy ÖN viselkedett az nem emberhez méltó!! Mint kívűlállóként is leszűrtem, hogy maga egy nem őszinte ember, hogy védje magát mindenkinek kiabál kígyót békát! Erről ennyit.....
Józsibarát
2013.05.08. 17:29
T. Guliver! Néhány gondolat... Horgászrend 13-as pont:" Foglalt hely nincs!" Felszerelést vízbenhagyni csak felügyelet mellett lehetséges, feltéve ha az őrző személy megfelelő jogosítványokkal rendelkezik. Horgászni csak érvényes horgászengedély és névreszóló területi engedély birtokában lehet. Ifihorgász csak egy bottal horgászhat. Az "irigy" horgászok lehet hogy csak betartották az egyesület alapszabályának 8§.6.bekezdés b. pontját miszerint " a Tagok kötelesek védeni az egyesület és a horgásztársadalom tulajdonát...". Gondolom a megfogott harcsát visszaengedtétek...
Személy szerint örülök hogy végre vannak olyan horgászok akik segítik a halőrök munkáját és nem hunynak szemet a felett, hogy mások ellopják a mi pénzünkből telepitett halakat!
Vörös Istvánné
2013.05.08. 15:22
Úgy tudom egy gondiselő(szülő)csak a gyermek 14 éves koráig vonható felelősségre,mivel 14 év felett már büntethető a fiatal.Ha egy 16 éves srác önkényesen kezd el horgászni engedély nélkül ezért neki kell vállalni a felelősséget és a következményeket.
admin
2013.05.08. 12:06
Tisztelt pamesz!
A 67-es számú közút hídjától északra jelenleg is lehet horgászni a szabályok betartásával.
Tisztelettel: Vezetőség
pamesz
2013.05.08. 11:27
Tisztelt Vezetőség! Annyi lenne a kérdésem, hogy a 67-es hídtól északra is lehet horgászni a tilalom ideje alatt? Előre is közönöm a választ.
Guliver
2013.05.08. 11:27
Érdeklödnék hova tünt a 05.07-én este 21ora környékén kiirt közleményem!!!!!!! TALÁN VALOSÁG ALAPJA VAN?
Guliver
2013.05.07. 19:54
Horgásztársak figyeljetek,minap úgy jártam: (mint minden évben április-májusban a harcsafogás időszaka).Ez az idővallum igazán az én horgászidényem,amikor a legszebb harcsákat lehet horogra csalni.Le is jártam rendszeresen,nem kevés sikerrel! A második fiam(16 éves)nagyon szeret ebben az időszakban lejárni hozzám.Egyik nap a déli órákban sietős dolgom akadt hátul a bokorban,időm se volt készségeimet kivenni,szóltam a fiamnak ügyeljen a botjaimra míg visszaérek.Ezen rövid időn belül a gyerek zajmentesen csendesen profikat meghazudtoló módon nem egészen 10 percen belül (megakasztotta-fárasztotta és kipányvázott egy 30 kilós harcsát.)A szomszédságunkban táborozott egy két fős társaság,akik igen nagy harcsásnak tartják magukat.Ott tartózkodásuk alatt még kapást sem tudtak kicsikarni halván a gyerek sikerét roppant nagy irígység kapta el őket.Következő nap ismét lejött hozzám a gyermek,hogy segítsen problémáimon,kivettem a botjaimat,hogy őrízze őket,és a helyet.Elmentem a közeli boltba bevásárolni.Ezt az időt kihasználva a szomszéd horgásztársaim rábeszélték a gyereket,hogy úgy se járnak az ellenőrök!(nyugodtan lógasd be az egyik botot Mert itt van a másik harcsa a fészken ezt is ugyan olyan rövid idő alatt megtudod fogni)Bízott a gyerek bennük,hogy nem fogják átvágni.Másképp történt a dolog,a gyerek belógatta az egyik botot a fészekre,de már a horgász társ telefonált is a halőrök vezetőjének,hogy most jöjjenek mer most aktuális az időszak!!! Ezt pusztán csak azért szeretném közölni mindenkivel,hogy milyen irigyek az emberek sikertelenségükből kifolyólag,hogy minden eszköszt bevetnek,azok sikeres horgászok ellen,akik tudnak,és szeretnek halat fogni.Közölném veletek 240 hektár vízterületről van szó.Én ezen területből egy 5m2-es helyen horgásztam,ami pont bele esett abba az 500-800 méteres partszakaszba,amit a 2 szomszéd horgász társaim uralni akartak.E nagy távolságú partszakaszon belűl legalább 100 olyan alkalmas harcsa fészeknek mondható hely van,ami nekik nem volt elég,és az én helyemet is uralni szerették volna.Mert csak ezen a fészken volt örző harcsa!Kérdezném én,hogy miaz a távolság méterben amíg el távolodhat a botjaitól-mi az a távolság,ami feljogosítja hogy az engedély nincs nála.Mikor engem a dolgomból visszaérve igazoltattak a halőrök,én megkérdeztem tőlük,hogy hogy van az,egyiknek lehet,másiknak meg nem lehet?Mi a különbség,az engedélyem nélkül horgászó gyerek,az én engedélyemre hivatkozva horgászik,vagy azok a horgászok,akik tesznek a szabályokra,se a távolságot se az iratokat nem tartják be,és a természet rongálásával próbálnak minél több és minél nagyobb halakat tőrbe csalni.Egy másik családot is meggyanusítottak,megrágalmaztak,hogy méreten felüli harcsát fogtak,és eltulajdonították,csak a gyanu leterelődjön róluk,hogy valójában,hogy is horgásznak ők.Azóta se történt semmi,pedig egy párszor kerestem a halőröket s figyelmeztettem őket,de mint ha pártjukat fognák a sporiknak.Nem kibújni akarok a felelőség alól,de mivel én nem horgásztam,az én engedélyemet elvették,a gyermeknek nem én vagyok a pártfogója-gondviselője,én csak az édesapja vagyok.Úgy érzem ez nem bűncselekménynek minősül,egyszerű szabálysértés.Miért vették el az engedélyemet egész évre!?Aki ezt olvassa,szeretném megkérni,hogy segítsen nekem abba,hogy a halőröknek megváltoztassák a nézetüket,és ne csak telefonhívásokra jelenjenek meg adott helyszíneken.És ha már úgy is olyan sokan vannak,végezzék a dolgukat folyamatosan,és ugyan úgy becserkészve minden horgászt,és ne csak az adott helyre irányítottakat.Volna még egy pár kifogásolni való megfigyelésem-észrevételem,amit most nem szeretnék közölni,de majd aktuális lessz akkor megfogjátok tudni.Üdv:Guliver
Kozári Miklós
2013.05.07. 01:26
Boki! A magyaratádi kikötő elírás. Magyaregresi kikötő az viszont van a Desedán. Bérelhető hely a szolgálati helyen / kikötőben/ nincs. Tóth Lászlóné! A Kaposban ősszel szoktunk általában telepíteni.
Tóth Lászlóné
2013.05.05. 21:49
a kaposfolyóba mikor lesz a tavaszi telepités? eddig minden évben volt, figyelem a neten de eddig még nem adtak hirt róla.
Boki
2013.05.02. 22:47
Egy márciusi hozzászólásban magyaratádi kikötőről olvastam? Ez elírás esetleg? A csónakház mellet épülő kikötőben lesznek bérlehető helyek?